A törvény úgy fogalmaz, hogy az örökbefogadás egy családpótló intézmény, így elsősorban a házasságban élő örökbefogadó párok általi örökbefogadást támogatja. Tehát az egyedülállóknak – beleértve az élettársi kapcsolatot is – mindaddig várnia kell, amíg egy olyan gyermek válik örökbe fogadhatóvá, akire házaspárok közül nem vár senki. Speciális helyzet pl. hogy a gyermek végleges anyakönyvébe a másik szülő neveként képzelt személy neve kerül be, ami szintén plusz feladatot jelent a gyermeknek. Megküzdeni azzal a ténnyel, hogy van valahol egy vérszerinti anya /apa, aki lemondott róla, és emellett még van egy képzelt szülő is, akiről semmilyen információja nem is lehet, mivel nem is létezik és nem is létezett.
Az a személy tekinthető örökbefogadásra alkalmasnak, aki képes tudatosítani reményeit, elvárásait és félelmeit az örökbefogadással kapcsolatban. Tisztában van azzal, hogy az örökbefogadással létrejövő család más, mint azok a családok, ahová születik a gyermek. Megértik a gyermek által átélt veszteségeket, képes segíteni neki ezek feldolgozásában, valamint fontosnak tartja a vérszerinti gyökereinek tiszteletben tartását.
Alapvetően jó prognózist (jövőre vonatkozó) megalapozó motiváció az, ha az örökbefogadók életéből hiányzik a gyermek, ha szeretnének szülőként egy életre szólóan gondoskodni egy kisgyermekről. Ha szeretnek gyerekekkel foglalkozni, játszani. Ha a szülői szerep betöltésétől személyiségük kiteljesedését remélik.
Az örökbefogadás nem egyenlő a saját gyermek felnevelésével, és ez a tény rengeteg olyan élethelyzetet teremthet, amely egy vérszerinti gyermek felnevelésekor nem jelentkezik.
Az örökbefogadás és a gyermekre vonatkozó döntések (életkor, nem, egészég, származás) egy életre szólnak, meghatározzák mind a gyermek, mind a szülők további életét is. Amelyik szülő valóban felkészült az örökbefogadásra, az képes felismerni a saját korlátait, határait, tisztában van azzal, hogy mi az, amit el tud fogadni, fel tud vállalni egy életre és mi az, amit nem.
Már az első ilyen helyzetben teljesen nyilvánvaló, hogy mennyiben más egy örökbefogadott gyermekre várni, mint egy vérszerintire. A vérszerinti gyermek érkezésekor a tervezhető tulajdonságok száma minimális, csak álmodoznak a párok arról, hogy behatárolják a születés dátumát, nemét, vágyott tulajdonságokat. Örökbefogadás esetén ez teljesen másképp alakul. Az örökbefogadó szülőknek már az alkalmassági elején meg kell mondani, hogy milyen gyermeket várnak a családjukba. És ez nem csak álmodozás, itt ki kell mondani, határozatba kell foglalni ezeket a döntéseket. Sokakat váratlanul érint a hír, hogy itt és most dönteni kell rengeteg dologról, mely leendő gyermekére, gyermekükre vonatkozik. Előfordul, hogy a témában laikusok vagy akár maguk a leendő szülők szinte felháborítónak tarják ezt a fajta szelekciót, a kritériumok meghatározását, a „válogatást”. Szakmailag azonban nagyon fontos szerepe van ennek a kezdeti lépésnek, hisz mindannyian mások vagyunk, mindannyian másképp képzeljük el leendő gyermekünket, leendő családunkat, nem egyformán vagyunk toleránsak a különféle „másságokkal” szemben, nem rendelkezünk egyforma stratégiákkal és érzékenységgel ezek kezelésében. Örökbefogadáskor pedig a gyermek érdeke azt kívánja, hogy olyan családba kerüljön, ahol őt maximálisan elfogadják. Éppen ezért érdemelnek nagy hangsúlyt a leendő szülők elképzelései. Ezen kérdések boncolgatása azt az illúziót is ébresztheti, hogy az örökbefogadás előtt álló pároknak lehetőségük lesz majd gyermeket választani. De ez soha nincs így! Az örökbefogadás során a gyermeknek keresnek szülőt, családot, és nem a szülőnek gyermeket.
A rengeteg felmerülő kérdés – nyílt vagy titkos örökbefogadás, mennyi idős gyermeket szeretnének, szeretnének-e testvért, milyen neműt, egészségeset vagy lehet betegsége stb. – mellett az előítéletek, sztereotípiák felmérése, tudatosítása is nagyon fontos, akár a származással, akár bizonyos tulajdonsággal kapcsolatban.
Ha valaki nagyon mereven utasítja el a másságot, felmerülhet a kérdés, hogy hogyan tud majd megküzdeni azzal – a bár kevésbé látványos, ámde nagyon is létező mássággal, amit az örökbefogadás jelent. Amennyiben vállalják más származású – Magyarországon jellemzően roma – gyermek felnevelését, tudják-e a gyermek életében kompenzálni azokat a rossz tapasztalatokat, melyeket látható és nem látható mássága miatt él meg? Tudják-e tompítani azokat a sérüléseket, és segíteni a gyermeket ezek feldolgozásában, melyek eltérő származása miatt érik őt?
Például egy jó hozzáállás lehet a cigány kultúra megismerése. Sokat segíthet, ha a gyermeket megismertetik ennek a kultúrának az értékeivel, a képzőművészetükkel, a zenéjükkel. A köztudatban élnek pozitív sztereotípiák is a cigánysággal kapcsolatban. Ha megismeri a gyermek ezeket a pozitív jellemzőket is, beépíti az identitásába, melyek erősíteni fogják azt, és védelmet jelentenek a rengeteg negatív hatással szemben. Így talán megelőzhető az a nehézség, hogy felnőve úgy érezhetik, hogy sem a romákhoz, sem a nem-romákhoz nem tartoznak, egyfajta identitáskrízist élve meg ezzel. Az örökbefogadás ténye, már önmagában hordoz egy kettős identitást a gyermek számára, a roma származás kérdése még plusz feladatként terhelődik ilyenkor a szülőkre. De ha az értékek kiemelésével kellő önbizalommal vértezik fel gyermekeiket, ők képesek lesznek az identitáskrízis feloldására.
Az elég jó örökbefogadó szülők nem csak a határaikat ismerik, és a veszteségeiket dolgozzák fel, hanem a párkapcsolatuk is jól működik, egymás számára is képesek biztonságot, támogatást biztosítani. Így sokkal inkább képesek odafordulni és ráhangolódni a gyermek szükségleteire.
Maga az örökbefogadás az örökbefogadó pár döntése, de fontos azt a tényt is figyelembe venni, hogy jó esetben, a legtöbb örökbefogadó párt tágabb család veszi körül. Akiket előbb vagy utóbb be kell vonni a döntésbe. Ha a család elfogadó és türelmes, akkor a pár sokat profitálhat abból, hogy bevonta a nagyszülőket, hisz így nem érzik feltétlenül magukat elszigeteltnek, meg tudják osztani a számukra fontos emberekkel az esetleges fejleményeket. Ebben az esetben a család a maga támogatásával, bíztatásával, empátiájával nagy erőt tud adni a párnak a nehezebb időszakokban, akár a hosszú várakozási idő alatt. Ha úgy érzi a pár, hogy csak egy plusz terhet jelentene a családtagok reakciójának kezelése, akkor teljesen jogosan dönthet úgy a pár, hogy az örökbefogadási procedúra és a várakozás nehézsége mellé nem veszi a nyakába a dolgok menetébe túlságosan belevonódó családtagokat.
Ebből a szempontból érdemes a párnak felmérni a szüleivel, rokonaival való kapcsolatát, a nagy döntésekbe való beavatásokkal kapcsolatos előzetes jó vagy rossz tapasztalatokat, a saját erőforrásaikat arra vonatkozóan, hogy hogyan tudja majd kezelni a család reakcióit és erőforrásait arra vonatkozóan, hogy hogyan tudja őket támogatni a folyamat során.
Előfordul az is, hogy a tágabb család megpróbálja lebeszélni a párt az örökbefogadásról, és elültetni bennük a szorongásokat. Azokat a szorongásokat, amik tulajdonképpen a saját félelmeik. A jó reakció ezekre a helyzetekre nem az, hogy megszakítja a család ezzel a családtaggal, ismerőssel a kapcsolatot, hanem amennyire kapacitásuk és energiájuk engedi, segíteni ezeknek az embereknek abban, hogy jobban belelássanak az örökbefogadás valós ismérveibe, hogy hiteles információkat kapjanak arról, hogy mit is jelent egy örökbefogadott gyermeket nevelni. Minél több emberhez eljutnak a valós információk, tapasztalatok, akkor egyre csökken az előítélet is társadalmi szinten az örökbefogadással kapcsolatban, és ennek hosszútávon a felnövő örökbefogadott gyermekek számára lesz nagy jelentősége.
Forrás: Bogár Zsuzsa (2011). Az örökbefogadás lélektana. Budapest, Ágacska Alapítvány
A cikket Nagyné Holdas Nóra klinikai szakpszichológus írta. Reméljük, tetszett a cikkünk és hasznodra volt! Ha tovább olvasnál, böngésszblogbejegyzéseink vagyInstagram-posztjaink között! Úgy érzed, segítségre van szükséged? Keresd bátranpszichológusainkat! Ha pedig érdekel, hogy hogy zajlik a tanácsadás folyamata, mire készülhetsz az első találkozásnál, olvasd el kapcsolódócikkünket!