top of page
unnamed (1).jpg

Somos Alexandra

pecs-logo.png
iscte1.jpg
Oláh Julianna | Online Ingyenes Pszichológiai Konzultáció | Égisz Pszichológia Műhely

Somos Alexandra vagyok, pszichológus, sportszakpszichológus jelölt.


A pszichológusi munka során legfontosabbnak a biztonságot nyújtó, bizalmi kapcsolat megteremtését tartom, amelyben a kliensek úgy érezhetik, végre hazataláltak, ahol szabadon kifejezhetik és megélhetik önmagukat és az érzéseiket, ezáltal amolyan öngerjesztő folyamatként elindítva a belső változást. A közös együttműködés során segítek meglátni az összefüggéseket a kliensek múltja és jelenje, a korai tapasztalataik és a mostani elakadásaik között, ezzel hozzásegítve őket azoknak a belső erőforrásoknak a feltárásához, amelyek segítségükre lesznek a változásban, egy tudatosabb, teljesebb és egészségesebb élet elérésében. Munkámat holisztikus szemléletben, a test-lélek egységét szem előtt tartva végzem.


Magyar és angol nyelven vállalok elsősorban felnőtt klienseket.

Szakmai háttér

A pszichológusi alapdiplomát a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szereztem meg, ezt követően a mesterképzést Lisszabonban az ISCTE IUL egyetemen folytattam interkulturális kapcsolatok pszichológiája szakirányon, ahol pszichológusi végzettségemet szereztem 2020-ban. 2022 szeptemberétől a PTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán kezdtem el a sportpszichológusi szakképzést.

Jelenleg az online tanácsadás mellett Pécsett dolgozom személyesen magánellátásban és a Pécsi Tudományegyetem hallgatói tanácsadói szolgáltatásában külföldi hallgatókkal angol nyelven, valamint a PTE Egészségtudományi Karán vagyok óraadó oktató szintén angol nyelvű képzésben.

Elsősorban az alábbi területeken tudok támogatást nyújtani:

  • önismereti munka

  • életvezetési elakadások

  • kapcsolati, kapcsolódási nehézségek

  • egyetemi élet nehézségei

  • stresszkezelés

  • szorongásos zavarok

  • belső erőforrások megtalálása

  • külföldi életből adódó nehézségek

  • sportpszichológiai felkészítés, támogatás

Afternoon Light

Fordulj hozzám bizalommal!

bottom of page