
Zulauf
Borbála






Zulauf Borbála vagyok, pszichológus, művészetterapaeuta-jelölt, sémakonzultáns konzultáns-jelölt, és relaxációs gyakorlatvezető.
Hiszem, hogy mindenkiben ott rejlik a változás, megújulás lehetősége, ám olykor külső segítségre lehet szükségünk ahhoz, hogy elinduljunk ezen az úton. Pszichológusként abban igyekszem támogatni a hozzám fordulókat, hogy mélyebben megértsék önmagukat, erőt találjanak a nehézségekben, és megtalálják a számukra járható utat egy kiegyensúlyozottabb, önazonos élet felé. A közös munka továbbá segíthet abban is, hogy a nehézségek mögött rejlő mintázatok felismerhetővé és átdolgozhatóvá váljanak, így valódi, tartós változás történhessen – a kliens saját ritmusában, és számára biztonságos, komfortos keretek között.
Tudom, hogy az önismereti úton elindulni szorongást keltő lehet, különösen azért, mert szembe kell néznünk a nehézségeinkkel és érelmeinkkel. Éppen ezért nagy figyelmet fordítok arra, hogy olyan biztonságos, elfogadó, és empatikus légkört alakítsak ki, ahol klienseim bátran kifejezhetik gondolataikat, érzéseiket, és ahol a változás felé vezető úton bátorítást és támogatást kaphatnak.
Szakmai háttér
Pszichológiai tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetemen, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végeztem, 2023-ban lettem okleveles pszichológus. Egyetemi tanulmányaim után autogén tréning gyakorlatvezető képzettséget szereztem a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesületnél, illetve jelenleg egészségvédő - és fejlesztő komplex művészetterapeutának tanulok a Lelki Egészségvédő Alapítványnál. Emellett sématerápiát is tanulok, sémakonzultánsnak képződöm a Magyar Sématerápiás Egyesületnél.
Hogy néz ki egy konzultáció nálam?
Minden találkozás során arra törekszem, hogy a klienseim számára egyedi, személyre szabott támogatást nyújtsak, amely igazodik az élethelyzetükhöz és céljaikhoz. Kiemelt figyelmet fordítok a biztonságos, megértő és elfogadó légkör kialakítására, hogy a hozzám fordulók bátran ki merjék fejezni gondolataikat, érzéseiket, és egy számukra komfortos közegben találják meg a változáshoz vezető utat. Továbbá fontos számomra az, hogy a támogatás, amit nyújtok, megnyugtató, előremutató és inspiráló legyen, ugyanakkor a realitás talaján maradva adjon valódi segítséget a változáshoz.
A módszereim közé tartoznak:
-Művészetterápiás eszközök: amelyek lehetőséget nyújtanak arra, hogy a
szavakkal nehezen kifejezhető érzelmeinket, és belső világunkat alkotásban
fejezzük ki.
- Sématerápiás eszközök: amelyek segítenek felismerni az ismétlődő,
gyerekkorból eredő negatív mintázatokat, és fokozatosan új, egészségesebb
megoldások elsajátításában támogatnak.
- Kognitív viselkedésterápiás eszközök: amelyek a berögzült, negatív
gondolati mintázatok felismerésében, és megváltoztatásában segítenek.
- Relaxációs technikák (például autogén tréning): amelyek a stressz
kezelésében, és a testi-lelki egyensúly megteremtésében nyújtanak
segítséget.
Magyar és angol nyelven vállalok konzultációt.
Témakörök, amelyekben segíteni tudok:
-
Életvezetési nehézségek, elakadások
-
Stressz és szorongás kezelése
-
Autogén tréning relaxációs módszer elsajátítása
-
Önértékelés, önbizalom
-
Útkeresés, felnőtté válás, és egyéb életszakasz-váltások kérdései
-
Párkapcsolati és családi konfliktusok
-
Ismétlődő, berögzült viselkedési és gondolkodási mintázatok felismerése és oldása
-
Érzelmeinkkel való ismerkedés, érzelemszabályozás
-
Önérvényesítés, határhúzás, konfliktuskezelés
-
Öngondoskodás, egészségmegőrzés
-
Munka-magánélet egyensúly kialakítása
-
Döntési helyzetek
-
Szakmai elismerésekÚj Nemzeti Kiválóság Program 2017 Új Nemzeti Kiválóság Program 2018 Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj (korábbi nevén Köztársasági Ösztöndíj) 2019 Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj (korábbi nevén Köztársasági Ösztöndíj) 2017
-
PublikációkSemantic speech networks linked to formal thought disorder in early psychosis CR Nettekoven, K Diederen, O Giles, H Duncan, I Stenson, J Olah, ... Schizophrenia Bulletin 49 (Supplement_2), S142-S152, 2023 Online speech assessment of the psychotic spectrum: exploring the relationship between overlapping acoustic markers of schizotypy, depression and anxiety J Olah, K Diederen, T Gibbs-Dean, MJ Kempton, R Dobson, T Spencer, ... Schizophrenia Research 259, 11-19, 2023 Gender differences in the relationship between religion/spirituality, well-being and depression J Oláh, B Koronczai; Szerkesztőségi köszöntő, 2021 Automated analysis of speech as a marker of sub-clinical psychotic experiences J Olah, T Spencer, N Cummins, K Diederen; Frontiers in Psychiatry 14, 2024 Towards a scalable approach to assess speech organization across the psychosis-spectrum-online assessment in conjunction with automated transcription and extraction of speech … J Olah, N Cummins, M Arribas, T Gibbs-Dean, E Molina, D Sethi, ... Translational psychiatry 14 (1), 156, 2024 Detecting schizophrenia, bipolar disorder, psychosis vulnerability and major depressive disorder from 5 minutes of online-collected speech J Olah, WLE Wong, ARR Chaudhry, O Mena, SX Tang medRxiv, 2024 Exploring the relationship between frequent cannabis use, vocal changes and language use J Olah, E Chesney, D Oliver, S Obreshkova, S Wang, M Cartier, ...; 2023 Towards a scalable approach to assess speech organization across the psychosis-spectrum-Online assessment in conjunction with automated transcription and extraction of speech … N Cummins, M Arribas, T Gibbs-Dean, E Molina, D Sethi, M Kempton, ...; 2023 Assessing early-stage schizophrenia based on paralinguistic analysis of speech Julianna Olah, Kelly Diederen, Thomas Spencer , Maite Arribes; 2023 Capturing the onset of psychosis with automated speech markers J Olah; 2023 Oláh J., Koronczai B.: Gender differences in the relationship between religion/spirituality, well-being and depression [Nemi különbségek a vallásosság és spiritualitás jólléttel és depresszióval való kapcsolatában]. Psychiatria Hungarica, 2020 Oláh, J. (2019). ,, Mindezek ellenére se hagynám el a hitemet - Vallásosság és spiritualitás észlelt előnyeiről és hátrányairól kibontakozó felnőttkorban.l ["In spite of all this, I would not abandon my faith "- About the perceived advantages and disadvantages of spirituality/religiousness in emerging adulthood.] in Adsumus XVIII. - Tanulmányok a XX. Eötvös Konferencia előadásaiból, 2020, Budapest Oláh, J. : Spiritualitás és vallásosság kapcsolata a jólléttel serdülők körében [Link between spirituality/religiousness and well-being among adolescents] in Adsumus XVII. - Tanulmányok a XIX. Eötvös Konferencia előadásaiból. 2019, Budapest Oláh J., Erdélyi B.: Serdülők depressziós tünetei és jólléte a spiritualitás és vallásosság vonatkozásában. [Depressive symptoms, well-being, and spirituality among adolescent students] in X. Studia Ignatiana. 2018, Budapest Oláh, J. : Megküzdési mechanizmusok sclerosis multiplex esetén [Defense mechanisms in multiplex sclerosis] in X. Studia Ignatiana. 2018, Budapest Oláh, J. : Hogyan áldozat a magyar? A magyar kollektív áldozati hiedelmek kvalitatív vizsgálata nemzetközi minták tükrében. [How can we be a victim? National comparative qualitative research of the Hungarian collective victim-beliefs] in Juhász D., Farkas F., Szűcs B. (eds.): Adsumus XVI. - Tanulmányok a XVIII. Eötvös Konferencia előadásaiból. 2017, Budapest
-
ElőadásokOláh, J.,Koronczai, B. : How does religiosity affect your life? Gender differences among young adults - A qualitative, explorative study. International Association for the Psychology of Religion Annual Conference, Gdansk, PO, 2019.09.02. Oláh, J.: Gender-specific spirituality - Mental health relationship among Hungarian adolescents. Society for Personal and Social Psychology Annual Meeting, Psychology of Religion and Spirituality Pre-Conference, US, OR, Portland 07.02.2019 Oláh J.: Spiritualitás és vallásosság hatásai a jóllétre serdülők körében. XIX. Eötvös Konferencia, Budapest (The effect of spirituality and religiousness on adolescents well-being.) 21.04.2018 Erdélyi, B., Oláh, J.: Magyar serdülők spiritualitásának és vallásosságának multidimenziós vizsgálata. XV. Jedlik Ányos Szakmai Napok:,Veszprém (Multidimensional investigation of adolescents spiritual and religious beliefs in Hungary) 19.04.2018 Szabó, Zs., Oláh, J., Miasnikov, G., Mészáros, N. : Nem tudom, mi kárpótolhatná a magyar nemzet lelkét a 20. századért- kollektív áldozati hiedelmek. Hungarian Psychological Association XXIV. Scientic Congress (talk) 03.06. 2017 Oláh, J. & Miasnikov, G.: Hogyan áldozat a magyar?- A kollektív áldozati hiedelmek kvalitatív vizsgálata. ,,Változó világ, változó társadalom interdiszciplináris hallgatói konferencia. ,,Changing world, changing society interdisciplinary student conference (How Hungarian is a victim? Investigation of the Hungarian collective victim-beliefs) (talk) 11.05.2017 Oláh, J. : Miként áldozat a magyar?- A kollektív áldozati hiedelmek kvalitatív vizsgálata nemzetközi minták tükrében. XVIII. Eötvös Konferencia. -XVIII. Eotvos Conference- interdisciplinary student conference 28. 04. 2017
-
Videók
-
Cikkek rólam

Fordulj hozzám bizalommal!
50 perc
18 000 magyar forint