A féltékenységet a majdnem mindenki érzett már életében. A legtöbbünk csapásként éli meg, azonban ez a felfokozott érzelmi állapot evolúciós szempontból nagyon is megfelelő: jelez, ha egy értékes kapcsolatra fenyegetést jelent egy harmadik személy. Néha magával hozza a szenvedély megújulását és az elkötelezettség megerősítését. De gyakran romboló hatású, főleg, ha alaptalanul jelentkezik; verbális és fizikai erőszakhoz vezethet.
Ősi örökség
Az érzelmi és a szexuális kötelék nem minden esetben jár együtt: létezik szexuális kapcsolat érzelmi bevonódás nélkül (például egyéjszakás kalandok), vagy érzelmi elköteleződés szex nélkül, például férfi-nő barátságok esetén. Az elődeinknél sok ezer évig a kapcsolat együtt járt a gyereknemzéssel, ilyenkor pedig a féltékenység nagyon is megalapozott volt.
Mivel a megtermékenyítésnek kezdetben nincs látható jele, rizikósabb volt sok energiát fordítani az utódokra, hiszen a férfiak nem tudhatták, hogy nem egy rivális egyén gyerekeit nevelik-e. A legnagyobb kockázatot számukra tehát az jelentette, ha nőpartnerük más férfiakkal is szexuális kapcsolatot létesített. Emiatt érthetőbb, hogy a férfiak sokkal féltékenyebbek a szexuális megcsalásra, mint az érzelmi hűtlenségre (egy kísérletben 60%-uknál ezt az eredményt kapták). A nők 83%-ánál azt találták, sokkal hevesebben reagálnak arra, ha partnerük más nőbe szeret bele, mintha csak szexuális kontaktus lenne érzelmek nélkül. Buss elmélete szerint esetükben ez az erőforrás (a gyerekeiről gondoskodó apa) elvesztésétől való félelemben gyökerezett.
Tudományos féltékenységteszt
A közvélekedés gyakran úgy tartja, hogy a nők féltékenyebbek és jobban aggódnak a hűtlenség miatt, de Buss (2018) kutatásából más derült ki: nők és férfiak is ugyanolyan gyakran és azonos intenzitással féltékenykednek, de nemenként különbözik, hogy mit tartanak a féltékenység alapjának. A kutató azt vizsgálta, van-e alapja a teóriának, miszerint a férfiakat jobban megviseli, ha a partnerük szexuálisan hűtlen, míg a nőket fájdalmasasbban érinti, ha a párjuk beleszeret egy másik nőbe.
Több kritika szerint evolúciós elméleteket nem lehet tesztelni, azonban a hipotézis kétféle módon is igazolást nyert: Először saját beszámoló alapján találtak eltérést (mi stresszelné jobban? A, ha elképzeli, hogy partnere érzelmileg kötődik másik személyhez B, a partnere szexuális kapcsolatot él át egy másik személlyel). Amikor pedig ugyanezt a forgatókönyvet elképzeltették a vizsgálat résztvevőivel, a férfiak szexuális megcsalásra adott fiziológiás reakcióinak nagysága olyan testi változásokat okozott, mintha 3 erős kávét megittak volna egyszerre. A nőknek az érzelmi megcsalás elképzelése okozott nagyobb testi reakciókat.
Az elmélet másik bizonyító tényezője, hogy a nemi egyenlőségben elöljáró Svédországban és Norvégiában és a nemi szerepek szempontjából sokkal tradicionálisabb Kínában és több más országban is elvégezték ezeket a kísérleteket és ott is hasonló eredményeket találták: a férfiak sokkal hevesebben reagálnak a szexuális, a nők az érzelmi megcsalásra.
A férfiak és a nők alapvetően pszichológiailag sok dologban megegyeznek. Eddig több kutató úgy vélte, a szocializáció már el tudja törölni a nemek közti különbségeket, ebben az esetben mégis azt találták, a nők és a férfiak különbözhetnek, ha evolúciósan eltérő célok befolyásolják őket.
A féltékenységnek pedig már sok ezer év óta szerepe van az emberek életében: az egyik legősibb (de nem a legjobb) módszer arra, hogy elkerüljük a hűtlenséget. Bár ma már függetleníteni tudjuk a gyerekvállalást és a szexet egymástól, a féltékenység mégis megjelenik, hiszen akaratlanul is ezek az ősi minták lehetnek a cselekedeteink mozgatórugói.
Ha tetszett a cikk és tovább olvasnál, böngéssz blogbejegyzéseink vagy instagram posztjaink között! Ha pedig úgy érzed, segítségre van szükséged, keresd bátran pszichológusainkat vagy vedd igénybe az első konzultációs alkalmat!
Forrás: Buss, D. M. (2018). Sexual and Emotional Infidelity: Evolved Gender Differences in Jealousy Prove Robust and Replicable. Perspectives on Psychological Science, 13(2), 155–160. https://doi.org/10.1177/1745691617698225