top of page
Névtelen terv (1).png

Kertész
Anna

Kép1.png
Oláh Julianna | Online Ingyenes Pszichológiai Konzultáció | Égisz Pszichológia Műhely

Úgy gondolom, életünk legizgalmasabb és egyben legszükségszerűbb feladata, kihívása önmagunk megismerése és megalkotása.

Rólam

Kertész Anna vagyok, az Eötvös Loránd Tudományegyetem klinikai- és egészségpszichológia mesterképzésének hallgatója. Alapszakos diplomámat a Debreceni Egyetemen szereztem.


Kiskoromtól kezdve mély lelkesedést éreztem a segítő foglalkozások iránt, sokáig az
állatvédelemben szerettem volna elhelyezkedni, majd gimnáziumi éveim során formálódott át ez a szenvedély az emberek és a pszichológia iránti érdeklődéssé. Ekkortól, egészen mostanáig számos önkéntes tevékenységben kipróbáltam magam, például táboroztattam, tanítottam gyerekeket, gyermekotthonba jártam játékdélutánokat tartani, illetve egy lelkisegély chatponton is önkénteskedtem. Ezek lehetővé tették azt, hogy minél több élethelyzetben lévő ember nézőpontjába betekintést nyerhessek, és ezáltal tanulhassak róluk, a világról, illetve önmagamról is.


A pszichológián belül igen szerteágazó az érdeklődésem, foglalkoztat a klinikum világa, a pszichoanalízis és a dinamikusan orientált terápiák, az egzisztenciális pszichológia, valamint a különböző művészetterápiák. Igyekszem a mindennapokban is képezni magamat ezeken a területeken, valamint önismereti munkát végezni egyéni, illetve csoportos terápiás foglalkozásokon. 

 

Úgy gondolom, életünk legizgalmasabb és egyben legszükségszerűbb feladata, kihívása önmagunk megismerése és megalkotása. Ezen az úton minden ember életében szükségszerűen előfordulnak nehézségek, elakadások, amik lehetőséget kínálnak arra, hogy ezeket átdolgozva egy korábbinál is mélyebb módon kapcsolódhassunk önmagunkhoz és másokhoz. Hiszem, hogy minden ember önmagában hordozza a problémái megoldásának a kulcsát, és a közös munka során arra törekszem, hogy ezt a kulcsot felfedezzük, az egyéni lehetőségeket, erősségeket, esetleges korlátozó tényezőket feltérképezve.

 

bottom of page